Azt hiszem, ennek kell az első lépésnek lennie. Találtam néhány fekete ruhát a szekrényben. 

Csaponganak a gondolataim. Az öcsém ígérte, segít eltemetni őket. Ide szeretném őket, hozzám közel. 

Olyan jó volna, ha találnánk egy olyan temetkezési vállalatot, ahol egy koporsóba fektethetem mindhármukat. Annyira szerették egymást, még meghalni is együtt haltak meg... Kértem az öcsém, hogy keressen ilyet... Összebújva, mintha csak tévéznének együtt, vagy együtt aludnának. A takarón a lábuknál meg a kutya...

Nem érdekel, mennyibe kerül. De mi egy család vagyunk, ők most is együvé tartoznak. Hogyan is tehetném a hétéves Fiút külön, távol... Olyan képek vannak bennem, hogy majd kopogtatnak az őket elválasztó koporsókon át. Vicces, végre hasznát vennék a morze jeleknek. 

Borzalmas.

Még felmérni sem tudom, mi mindent kell megcsinálnom most... 

De a temetésig semmit nem tudok tenni. Még enni sem...