Miért van, hogy valakinek minden halált el kell viselnie?

Ma kaptam egy sms-t, egyelőre nem tudom kitől, hogy a kamaszkoromon 3-4 évén átívelő első fájdalmas szerelmem (mely igaz reménytelen plátói szerelem volt, de nagyon megviselt) balesetben meghalt. Nem lehetett több 45-50 évesnél...  

Lassan nyitok egy füzetet, az lesz a címe: Halállista. Összeírom benne, ki mindenkit sirattam már:

- Meghalt a Fiam.

- Meghalt a Férjem.

- Meghalt a Kutyám.

- Meghalt első szerelmem.

- Meghalt a házasság előtti utolsó szerelmem. (vele 7 évig együtt is éltem, igaz, a halála már elválásunk után volt)

- Meghalt két magzatom.

- Meghalt a nagybátyám, akihez kislány koromban feleségül akartam menni...

- Meghaltak a dédszüleim, a nagypapáim, és az egyik nagymamám is.

Szép kis lista. De ha összeadom, hogy a dédik és a nagypapákon kívül mindenki más az elmúlt 10 év alatt, akkor azért megkérdezném a Jóistent, mégis mire gondol, mekkora az én cipőm, mi fér még abba bele????? Nem veszi észre, hogy a 43-as cipők sem bírnak már mindent elviselni? 

Félek, repedezik már az én cipőm... lassan a lelkem is meghal.